ÖNARCKÉPRÉSZLET BETŰKBŐL

1959. augusztus 19-én születtem Nagykőrösön.

Rajzkörökben tanultam és festőbarátoktól-meg a magam kínján és örömén. Emellett sokféle foglalkozást kipróbáltam, de az önkifejezés, értelmezés, alakítás kényszere egyre határozottabban a dekoratív festészet területeire vezetett.

Eleinte alkalmazott és reklámgrafikával foglalkoztam. Rajzoltam karikatú-rákat és bábokat is terveztem.

Reklámok festegetése közben tapasztaltam először, hogy amikor a logikai részemet már lefárasztottam és szinte visszavonult, spontán módon kap igazán lendületet a munka és töltődik fel kifejezőerővel. Ebből fakad, hogy valószínűleg az „ösztönösök” polcán a helyem, sok hasonlóan működő társammal együtt.

A régi időkben vándor, vagy uradalmi festő lehettem volna. Ma hasonló feladatok teljesítésével, gyakorlott kézművesként városban letelepedve keresem kenyerem.

1999 és 2000 között külföldi „tanulmányúton” voltam. Számomra új festési technológiákat ismerhettem meg.

A megbízások szerencsés alakulása folytán számos lehetőség nyílt a kint tanultakat alkalmazni és az itthoni igényekhez formálni.

Az E-Z Alex- „ízi elex”- név is kint keletkezett az Eszes Zoltán Sándor „lefordításából”. Jobban kapcsolható tevékenységem tartalmi részéhez, mint a nevem eredeti formája, így megtartottam.

Kifejezőeszközeimmel a közérthetőségre törekszem. Talán ennek is köszönhető, hogy széles körben találok befogadókra.

Spirituális megfogalmazással leginkább úgy jellemezhetem magam, hogy bensőmben a szemlélődőt élesztgetem, és a festéssel igyekszem résztvevővé válni, a folyamatos tanulás állapotában.

Munkáim fellelhetőek az utcán információhordozóként, épületekben falakra festve, vagy keretezve.

Felkérésre vagy saját ösztönzésre gyakran „másolok” fényképről. Ilyenkor egyrészről feladatom a lehető legpontosabban visszaadni a látványt, átírva grafikává vagy festménnyé. Másrészről nagyon fontos, hogy azt az érzelmi töltést, ami a fényképről hat rám viszontlássam az általam készített változatban.

Ha technikailag elég friss és egységes állapotba sikerült hozni az ábrázolást, akkor igyekszem abbahagyni a munkát. Néha nagyon gyorsan sikerül elérni a kívánt hatást. Máskor több időt megkíván egy-egy feladat megoldása. Sokszor megéltem már én is, hogy a „kép kezdte el festeni magát” a részvételemmel, de „átvette” a munkafolyamatok irányítását. A ráérzésekhez alkalmazkodva eredetibb is jobb lett.

Ehhez kapcsolódik pár sor egy régi Temes Ferenc könyvből, amit sokáig nem értettem, csak tetszett. A kínaiak mondták valamikor a japánokról, vagy lehet, hogy fordítva: „Azért nem boldogok igazán, mert nem tudják, hogy nem az eredmény, hanem a ráfordított idő a fontos.”